Azonban az ipari termelés, a rövidülő termék -életciklusok és a fogyasztói szokások forradalmasították a bútorgyártás anyagait is és a XX. század elején megjelentek az első forgácslapok. Kezdetben a hulladék faanyag hasznosítása volt a cél, később a ragasztóanyagok fejlődésével és a műanyagok elterjedésével

létrejött a bútoripar szent grálja: a laminált forgácslap.

A forgács (vagy fa rost) szemcséinek mérete alapján különböző nevekkel illetjük ezeket a lapokat (MDF, HDF, OSB) - ezekről külön írok a forgácslapos cikkemben – de közös bennük, hogy a faanyagot "ledarálják", változó mértékben egyéb hulladékkal keverik (műanyag, textil, hulladék forgácslap, stb), és az egészet összepréselik egy adag szintetikus ragasztóval. Az így kapott lapanyag felülete érzékeny a nedvességre és a fizikai vagy vegyi behatásokra is és nem is túl esztétikus, ezért különböző módszerekkel laminálják, festik vagy befóliázzák őket, és így készül belőlük bútor, aminek összetétele nagyjából így fest: 80% fa, 10% műgyanta ragasztó 5% nem fa eredetű hulladék és további 5% műanyag és műgyanta laminált felület esetén.

A két véglet közti középutat jelentik a különböző rétegelt lemezek. Ezek lényegében néhány milliméter vastagságú falapok egymásra ragasztva, így tábla kiszerelésű bútoranyagként jól ötvözik a valódi fa és a forgácslapok előnyeit: javarészt természetes anyagból készülnek műanyagok és műgyanták felhasználása nélkül, ugyanakkor ipari keretek között gyártható és felhasználható anyagot kapunk.

Mi? Mennyi? Miért?

Most, hogy név szerint ismerjük versenyzőinket, lássuk a számokat. Ahhoz, hogy valóban össze lehessen hasonlítani az egyes anyagokat nagyon sok tényezőt figyelembe kell venni. Először is az anyagtípusokon belül hatalmas a szórás, főként a minőség terén mindhárom kategóriában nagy a kínálat. Kezdjük a valódi fával. A különböző fafajokat az erről szóló cikkben alaposan kivesézem, ezért most maradjunk egy népszerű példánál, legyen az a tölgyfa. Ha kicsit utánanézünk láthatjuk, hogy egy köbméter tölgy fűrészáru a cikk írásakor 400ezer és 800ezer Ft között mozog. Igen, jól látják, a minimum ár készereséig terjed a skála. A különbségben benne van a fa eredete, nedvességtartalma, strukturális és esztétikai minősége és elérhetősége. Igazi szaktudás kell ahhoz, hogy az ember el tudja dönteni melyikből készítsen bútort, de higyjék el nekem, senki nem akar frissen vágott csomós tölgyből bútort az otthonába. A fa fűrészáru feldolgozása során, amíg eljutunk a tényleges bútor anyagáig, fafajtól függően 30-50% hulladék keletkezik, így középáron számolva egy négyzetméter táblásított 2cm vastag tölgyfa lap ára 30ezer Forintról indul, ehhez jön még az elhagyhatatlan felületkezelés. A magasabb esztétikai minőségű, hibamentes, toldásmentes lapok, bútorfrontok ára pedig könnyen eléri ennek a dupláját is.

A forgácslapok esetében sem sokkal másabb a helyzet, itt négyzetméterre számolva 4ezer és 20ezer Ft-ért is találunk lapot – szándékosan figyelmen kívül kihagyva a furnérozott és egyéb különleges felületű forgácslapokat. Ehhez jön még az élzáró anyagok ára (ha kíváncsi vagy mi ez, olvasd el a forgácslapos írásomat), ami általában a lap alapárával arányosan változik.

A rétegelt lemezek többféle anyagból, méretben és minőségben készülnek, az összehasonlítás kedvéért nézzünk egy népszerű 18mm vastag nyír táblát, aminek négyzetmétere 8-6ezer Forintért kapható, tehát nagyságrendileg a forgácslapok árának tartományába esik, ehhez azonban hozzáadódik az elkerülhetetlen felületkezelés, ami közel hasonló ár, mint a tábla ára (a cikk írásakor a szórt natúr lakozás, lazúrozás piaci ára 6ezer/m2-ről indul, de inkább ennek a duplája a jellemző)!

Csupán az alapanyagok árát tekintve is érthető, hogy miért uralják a piacot a forgácslapból készülő bútorok, és az anyagok feldolgozásának, a tényleges bútor gyártásának díját még nem is számoltam. Munkaidő, szakértelem és műszaki háttér szempontjából is óriási a különbség a valódi fa és a forgácslapok felhasználása között, 

így végeredményben akkora különbséget kapunk, hogy manapság már nem is szokás egy lapon emlegetni vagy összehasonlítani a kettőt.

Csapolás vagy csapozás

A felületkezelés témáját már említettem az árazás kapcsán, ez azonban csak egy tényező a sok közül, amivel számolnunk kell, ha valódi fa felülettel dolgozunk. Egy laminált forgácslapból készülő konyhaszekrény váza (korpusz) viszonylag egyszerűen összeállítható, és a felületkezelés is elve adott a laminálás által. Ahol a függőleges és vízszintes lapok (oldalak és fenék) találkoznak ott rögzítenünk kell őket egymáshoz, ezt nevezzük kötésnek, a szerkezetben pedig csomópontnak. Egy csomópontnak több irányú erőhatásnak kell ellenállnia, ezért úgy kell megerősítenünk a csomópontokat, hogy legyen a lapok között olyan kötőelem, ami – a nevéből adódan – összeköti a lapokat és átadja a terhelést a szerkezet károsodása nélkül. A bútorgyártásban ezt a mozzanatot csapozásnak nevezzük, valódi fa esetén a csapozás készíthető a fa saját anyagából, forgácslap esetén másik anyagot használunk, ezt nevezzük idegencsapnak (ilyen például az ikeás bútorokból közismert fatipli, vagy a lamelló). És ha már itt tartunk muszáj tisztáznom, hogy a bútort csapozzák, a sört pedig csapolják. Azért van a szakzsargon, hogy használujk helyesen!

De magában egy csapozás főleg forgácslap esetében nem elegendő, kell valami ami hosszabb távon is összetartja a szerkezetet, ezt a célt szolgálja a csavarozás, szegezés, kapcsozás és/vagy ragasztás. A valódi fa és a rétegelt lemez azonban nagyon más tészta. Ezeknél is használható ugyan az idegencsap plusz kötőelem megoldás, de a valódi tömör anyag számos igényesebb lehetőséget tesz lehetővé. 

És ahogy sportautóra sem teszünk lemezfelnit, a minőségi fa bútort sem arról ismerjük fel, hogy csavarfejek díszelegnek rajta.

A csapozás pedig valódi művészet, a mesterek egy életen át tanulják és finomítják a technikákat, a technika és eszközök fejlődésével pedig csak a képzelet szab határt a fakötések variálásának. Mindez persze meglátszik a készülő bútor minőségén, tartósságán is. De nem szabad alábecsülni a forgácslapokban rejlő lehetőségeket sem, különösen az MDF homogenitása ad teret olyan alkotások elkészítésére, amik esztétikai vagy ha úgy tetszik művészi értéke vetekszik a valódi fáéval. Na jó, inkább csak megközelíti azt.

Formaldehid és a világvége

Gyakori mondás, hogy a fa lélegzik. Ez bizony igaz a forgácslapokra is. Csakhogy a préseléses ragasztási eljárás során a kemencében szárított forgács egyetlen dolgot tud belélegezni, az pedig a műgyanta ragasztó oldószere, amit aztán egész élete során próbál kiadni magából. Ez bizony egy olyan tény, amiről kínos beszélni a fogyasztók előtt, pedig ipari szabványok tucatjai léteznek a forgácslapok formaldehid-kibocsátásának mérésére és határértékeire. Ez az anyag ugyanis nagy dózisban mérgező, folyamatos kitettség esetén pedig rákkeltő hatású. És a folyamatos kitettség alatt azt értem, hogy a határértékeknek való megfelelés érdekében egyre nehezebben bomló összetételben alkalmazzák a gyártás során, így kisebb mennyiségben, de hosszú éveken át jelen van az otthonunkban a forgácslapokból távozó vegyianyag. De nem kell azonnal tűzre vetni a hálószobabútort emiatt (főleg mivel a füstje is mérgező), a felület laminálása és az élek megfelelő lezárása drámaian csökkenti a kipárolgást, rendszeres szellőztetéssel pedig teljes biztonságban tudhatjuk családtagjainkat a veszedelmes bútorgázoktól. Aminek ki kell jönnie az ki fog jönni, de a jó hír az, hogy egy természetes anyagokkal kezelt fa bútor vagy padló kiváló méregtelenítő és légtisztító hatással bír. 

A környezetre gyakorolt hatás ennél némileg bonyolultabb. Ha a fenntarthatóságot, vagy az ökoszisztémára gyakorolt hatást vizsgáljuk – elvégre tudatos vásárlók vagyunk -, akkor a gyártástól számítva a bútor teljes életciklusát figyelembe kell vennünk. Ezen a téren asztalosként a legnagyobb felismerés akkor ért, amikor nem tudtam mit kezdeni a műhelyemben felhalmozódott forgácslap maradványokkal, és utánajártam, hol lehet őket hivatalosan hulladékként leadni. A szelektívet kizártam, a kommunálisról pedig átirányítottak a veszélyes hulladék részlegre. 

Így vált nyilvánvalóvá számomra, hogy az én bútoraim is előbb-utóbb itt fogják végezni,

már ha lesz olyan környezettudatos a gazdájuk, vagy az, akihez évek múlva egy lomtalanítás során kerülnek, hogy nem égeti el őket egy hideg téli estén, mérgezve vele egész környéket és a bolygót is.

Azt egyértelműen kijelenthetjük, hogy a gyártási folyamatok, a felhasznált anyagok és az életciklus hossza alapján is a valódi fa bútorokkal nem versenyezhet egyetlen alternatíva sem a fenntarthatósági versenyben. És ahogy a fenntarthatósági szempontok egyre mélyebben áthatják a teljes gazdaságot, előbb-utóbb ennek a termékek árazásán is meg kell látszódnia. Az viszont más kérdés, hogy a globális bútoripar jelenlegi mérete alapján van-e realitása az agglomerált bútoranyagok kivezetésének. Gondoljunk bele mennyivel több fára (és asztalosra) lenne szükség, ha egyik napról a másikra minden áruház tömörfa bútorokat árulna. 

Ha így lenne erdő borítaná a fél bolygót. Ami egyébként nem is rossz ötlet…

Örök élet +1 nap

Tegyük fel a kérdést: hány évre tervezünk egy bútorral? Egy 10 éve divatos magasfényű MDF frontos konyhabútor mára picit foltos, kopott, karcos, itt-itt talán felvált az élzárás vagy sérült a munkalap. Egy 10 éves tölgyfa bútoron is nyomot hagyhat az idő, besárgulhat a lakkozás (vagy nem annyira, ha szakszerűen volt felületkezelve), lehetnek rajta karcok, a fa munkalapon pedig évekkel ezelőtt nyomot hagyott egy forró serpenyő. A 10 éves forgácslap ágy már nyikorog, a csavarok kijárnak, alulról már egy plusz merevítést is kapott fenyő lécből az évek során, pedig újonnan milyen jól nézett ki a bútoráruházban. A fő különbség köztük az, hogy a valódi fa bútorok egy kevés – de rendszeres- ápolással és odafigyeléssel 10 év után is újszerű állapotba hozhatóak, egy új bútor árának a töredékéért, míg a forgácslap ha egyszer felázik, vagy kiszakad az ajtóból a kivetőpánt akkor ott bizony a csere az egyetlen opció. Fa bútor restaurálásra egy teljes iparág épül, forgácslap felújítóval viszont még nem találkoztam. 

Ha megválaszoltuk a kérdést, hogy hány évre tervezünk egy bútorral, azt is kérdezzük meg magunktól, hogy mi a tervünk vele utána.

Nem lettünk okosabbak

Bár számos kérdésre választ adtam ezzel az írással, azt azonban, hogy miből készüljön az otthonunk bútora nem válaszoltam meg. Bizonyára érezhető a valódi fához fűződő személyes kapcsolatom, de szakemberként és vállalkozóként próbálom reálisan látni a különböző anyagok helyét és szerepét a bútoriparban. Azt hiszem ez a legfontosabb következtetés, hogy tudjuk melyik anyagot mire és hogyan érdemes használni. Ha természetességet akarunk a valódi fa az irány, ha egyedi formákat és színeket akkor jöhet az MDF, ha pedig gazdaságosan akarunk egy célnak megfelelő megoldást, akkor semmi akadálya a laminált forgácslapoknak. A lényeg az, hogy átgondoltan, körültekintően hozzunk döntést a bútoraink kiválasztása során, és ha egyedi elképzeléseinket szeretnénk megvalósítani, akkor olyan szakemberekhez forduljunk, aki tudja, melyik anyagot mire és hogyan kell használni.

Ha Ön idáig eljutott az olvasással, akkor már egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy jó döntést hozzon. A következő cikkekben pedig még mélyebbre kalauzolom a nyúl üregében.